Techpozitív: Fejlemények a tech(jog) világából. (35)
Ha fent vagy X-en, csatlakozz a Magyarország csoportunkhoz itt és a techjog közösséghez itt.
A héten kétségkívül a legjelentősebb technológiai vívmány a Tesla Robotaxi elindulása volt, mely egy rövid teszt időszakot követően már lényegében bármely Austinban lakó számára elérhető. Ha valaki nem követte volna, lényegében sofőr (és LIDAR) nélkül működő taxi szolgáltatásról van szó. Hogy hol tart a technológia? Pár napja a Tesla gyárból a vevő házához ment egyenesen a vásárolt Tesla autó. (Ugyanígy el tud majd menni ételért vagy a szervízbe magától…). Itt a videó:
Munkahelyek, munka helyek, munka helyett: munkahelyféltés
Az Amazonnál jelenleg meghaladja a robotok száma az egymilliót. Mindeközben a raktárakban 1.5 millióan dolgoznak. A robotok lassan felzárkóznak.
Kína Gaokao vizsgája a világ legnagyobb vizsgája: 13 millió vizsgázó és 9 óra. Körülbelül 0,02% jut be a legjobb egyetemre, a Tsinghuára. A héten az AI modellek is bejutottak. 625/750 pont a legjobb 1%-ot jelenti. A legmagasabb emberi pontszám körülbelül 720-740. A Gemini 2.5 Pro 655 pontot ért el, alig jutott be a Tsinghua-ba, de bejutott. (Forrás)
Egy új tanulmány szerint a könyvelők mesterséges intelligenciát használnak a munkafolyamatok racionalizálására és a könyvelés gyorsabb lezárására. A tanulság: a mesterséges intelligencia nem helyettesíti a könyvelőket, hanem emberi szakértelemmel kombinálva javítja munkájukat.
Elbocsátások:
Microsoft elküld 9.000 embert, ez kb. 4%-ka a munkavállalóknak.
A Meta kb. 3.600-at.
Az Intel a munkavállalói 15-20%-át.
A Crowdstrike 5%-ot.
A Chegg 22%-ot.
A HP 2.000 főt.
Salesforce 1.000 főt.
A Dell 12.000 főt.
…
Az Egyesült Királyságban 32%-kal (!) csökkent a belépő szintű munkahelyek száma a ChatGPT indulása óta.
Hogy legyen egy kis jó hír is, ideiglenesen legalább is. Az Anthropic a Claudera bízta egy bolt vezetését, aminek a vége identitásválság, fémkocka-mánia, hallucinált szerződések lettek. Nem véletlen, hogy a Lowe vezérigazgatója azt tanácsolja, hogy ha lehet a fiatalok tartsák magukat távol az irodáktól és inkább pl. a pénztárakra koncentráljanak.
MI, AI vagy hogy is nevezzük
Általános AI hírek
Magyar happening. Magyarul tanítja a Microsoft a mesterséges intelligenciát a GVH-nak köszönhetően. Itt a GVH sajtóközleménye. Gratulálunk!
“Háromezer startup, több unikornis, 150 aktív kockázatitőke-társaság. Csak tavaly 171 millió euró friss tőke a mesterséges intelligenciával foglalkozó lengyel cégeknek. És egy program, ami már az óvodásoknak tanítja az MI-t.” - írja a Forbes.
Egy nagyon őszinte levél, miért hagyja abba az egyébként nagyon jó kis böngészője (Arc) fejlesztését a The Browser Company. Pár szóban: nem a vizuális honlap böngészés lesz már a jövőben az elsődleges interfész az információ áramlás kapcsán…
Midjourney képek az ókori világ mind a hét csodájáról. Kis ízelítő: a Gízai piramisok és az Alexandrai Világítótorony.
Nem mindenki szereti annyira a Midjourneyt: a Disney nemrég azért indított pert, mert a legújabb V1 modell ikonikus karakterekről készített videókat (pl. Wall-E kezében egy pisztollyal). A Disney szellemi tulajdonának felhasználását sérelmezte.
Hírek az AI modellekről
A Google Veo3 most már - Európán kívül - hangot is ad. Durva.
Anthropicnak is lett hangvezérlése.
Már vannak empatikus, “együttérző” AI megoldások is. Az Intempus kutatócsoport például kifejezetten ebben a témában utazik.
A Helmholtz München kutatói kifejlesztettek egy mesterséges intelligencia modellt, amely rendkívüli pontossággal képes szimulálni az emberi viselkedést. A Centaur nevű nyelvi modell több mint tíz millió pszichológiai kísérletből származó döntés alapján lett kiképezve, és döntései nagyon hasonlítanak a valódi emberek döntéseihez. Ez új utakat nyit meg az emberi kognitív funkciók megértése és a pszichológiai elméletek fejlesztése terén.
Egészségügy
Egy új AI modell, a crossNN, különböző platformokról származó DNS-metilációs adatok felhasználásával 97,8%-os pontossággal képes azonosítani több mint 170 daganatot.
Egy másik tanulmány mérése szerint az AI 300+ komplex esetet elemezve 4-szer(!) pontosabb volt, mint az orvosok, 20%-kal alacsonyabb költség mellett.
Az egészségügyi szervezetek jelentős kockázatokkal szembesülnek, amikor a Microsoft 365 és a Google Workspace szolgáltatásokat használják érzékeny betegadatok továbbítására. Ez derül ki a Paubox biztonsági cég új jelentéséből. A tanulmány 180 e-mailekkel kapcsolatos adatvédelmi incidenst vizsgált az egészségügyi szektorban 2024 januárja és 2025 januárja között, és elemezte, hogy a két legnagyobb felhőszolgáltató hogyan járul hozzá ezekhez a sebezhetőségekhez.
Média, virtuális valóság, adat, kiberbiztonság, közösségi média
Óriási méretű adatszivárgás volt nemrég: egy frissen felfedezett adatbázisban 16 milliárd felhasználói azonosító, köztük felhasználónevek és jelszavak kerültek ki az internetre. (azóta egyébként minden rendes jelszókezelőben szembe jön, hogy SOS változtasd meg egy csomó helyen a jelszavadat! Ha még nem tetted, tedd meg, szinte biztos, hogy érintett vagy!)
Chipek, robotok, biorobotok, Cyberpunk, autók, kamionok, repülő mindenféle
Két új paragrafussal egészült ki 2025. július 1-jétől a Büntető Törvénykönyv, amelyek a kriptováltást és az engedély nélküli kriptoeszköz-átváltási szolgáltatások nyújtását szankcionálják. Itt egy rövid blogbejegyzés a témáról.
A Foxconn vállalatnál (= a világ legismertebb technológiai gyártója, neked is biztosan van tőlük terméked) hamarosan elkezdhetnek dolgozni humanoid robotok. Nem kisebb feladatuk lesz, mint fejleszteni az Nvidia legújabb AI szervereit.
Kínában elkezdték megszervezni az első ember vs. robot futóversenyt.
Jövő héten kezdődik a Tesla robotaxi próbaútja az amerikai Austinban: kb. 10 db taxit terveznek útjukra bocsátani a városban.
Energia, fúzió, adatközpontok, kvantum, anyag
A Microsoft kvantum biztossá teszi a Windows11-et. Ha emlékszünk rá, akkor a kvantum számítógépekkel kapcsolatos elsődleges félelem az, hogy pillanatok alatt a mai biztonsági, védelmi rendszereket fel tudja törni.
Kanadában elindítottak egy Quantum Super Hub-ot, a “kvantum számítástechnika ChatGPT-jét”. A közösségi kezdeményezés célja, hogy a kvantum számítástechnika is mindenki számára könnyen elérhetővé váljon, ahogy történt ez az AI esetében.
Jön a 6G hálózat?? Azért még nem, de már kísérleteznek vele.
A gépi tanulás és a mesterséges intelligencia segítségével kifejlesztett új anyagok többek között hűvösebbé tehetik otthonát és csökkenthetik az energiaszámláját.
Világűr
Elon Musk interjú nemsokkal a felrobbant rakéta kilövése előtt. Nagyjából így néz ki a Marsra jutás menetrendje:
Kipróbáltuk. Beüzemeltük az első Starlink műholdas Internetünket Sopronban. 100-200 Mb/s sebességet hoz, pár perc alatt beüzemeltük és stabil az Internet. Abszolút szuper alternatívája más Internet szolgáltatóknak. Hiába volt 2 gigabites Telekom netem, nem érezni a különbséget a mindennapi használatban. És üzembe helyezést követően egy percen belül megjött a számla is, rendes, szép számla számmal, semmi susmus, áfa szépen felszámítva (és befizetve).
Túlszabályozás, antitröszt, DMA, DSA, szerzői jog és adatvédelem
A Sony és a Booking.com ellen csoportos keresetet indítottak Hollandiában. Sony ellen gazdasági erőfölénnyel való visszaélés miatt (Playstation alkalmazásbolt), a Booking.com esetén pedig az árparitási klauzulák a fő tematika. Egy nagyon rövid összefoglaló itt.
Az X bevonja a mesterséges intelligenciát a tényellenőrzésbe. (itt egy rövid összefoglaló)